Világverő: a Micron elkészítette a világ első 1TB-os micro SD kártyáját
A Micron Technology bejelentette a világ legnagyobb kapacitású, ipari minőségű microSD kártyáját. Az új Micron i300 1 terrabájtnyi adat tárolására képes, és kifejezetten ipari felhasználásra készült, válaszul a videómegfigyelési piac szélsőséges tárolási igényeire is.
A kártya alapját, a Micron saját fejlesztésű, úgynevezett 3D quad-level cell NAND technológiájú lapkaszeletei képezik, melyekből már 96 réteget sűrítettek össze az i300-as micro SD kártyában. A már említett QLC technológia cellánként négy bitet tud tárolni egy NAND cellában, ezáltal 33 százalékkal több adat raktározására képes, mint a korábban elterjedt TLC NAND technológia eszközei.
A kártyák biztonságtechnikai alkalmazásában nagy lehetőség rejlik, hiszen a technológia segítségével kis- és közepes méretű rendszerek telepítése során, a kamerákban elhelyezett elsődleges tárhelyként olcsóbb lehetőséget nyújtanak, mint egy biztonságos, központi tárhely kialakítása. A nagy kapacitásnak köszönhetően pedig több, mint 3 hónapnyi, jó minőségű videóanyag rögzítésére és tárolására lesz lehetőség.
Feltétel természetesen, hogy a telepített kamerák képesek legyenek memóriakártyára menteni, de az olyan innovatív gyártók, mint a MILESIGHT már évek óta megfelelnek ennek a kritériumnak.
A jelenlegi trendek is arra engednek következtetni, hogy a jövőben nélkülözhetetlen eszközök lesznek a hasonló, nagy kapacitású microSD kártyák. A legújabb megfigyelő rendszerek fejlesztése során nagy hangsúlyt kap a magas minőségű, nagyfelbontású videó rögzítés és a mesterséges intelligencia.
Az IDC kutatási alelnöke, Jeff Janukowicz úgy gondolja, a megfigyelőrendszerek utáni kereslet a jövőben még nagyobb ütemben fog növekedni. Az okos kameráknak és a mesterséges intelligenciának köszönhetően pedig hamarosan kezünkben lesz a valós idejű érzékelés előnye is.
A legújabb Milesight termékek szépen igazolják Janukowicz szavait, az olyan smart biztonsági funkciók, mint a viselkedés analízis, vagy a behatolás figyelés a teljes portfóliójukban elérhető. De gondoltak a kereskedelmi felhasználókra is, szintén minden eszközbe beépítésre került a vásárló számolás, és a Heat map funkció is.
A memóriakártyák és a felhő alapú tárolási megoldások fejlődése szintén elő tudja segíteni Janukowicz jóslatának megvalósulást, hiszen ezek a megoldások ki tudják küszöbölni a magasabb költségekkel járó NVR-ek, vagy DVR-ek szükségességét. Az alacsonyabb általános költségek pedig még vonzóbbá tehetik a megfigyelőrendszereket a kis- és középvállalkozások körében is.
A Micron microSD kártyáinak fejlesztése során a tartósság is nagy hangsúlyt kap, hiszen a telepített eszközöknek a szélsőséges körülményeket is ki kell állnia. Ilyen körülmények között tesztelve, a kártyák átlagos, 2 millió üzemórás teljesítménye a merevlemezek várható élettartamának duplája.
A Micron ipari felhasználásra szánt kártyái a jövőben 32GB és 1TB közötti méretben vásárolhatóak meg.
Forrás: Detektor International, fordította Mernye Richárd